Pálos kolostor - Nagyvázsony

látnivalók Nagyvázsonyban



Pálos kolostor - Nagyvázsony

Kinizsi Pál alapította a falu szélén, a Szent Mihály-dombon álló pálos kolostort is, amely még romjaiban is árulkodik egykori szépségéről. A katonailag védhetetlen épületet a török első támadásai idején felrobbantották, hogy az ellenség ne fészkelhesse be magát falai közé. Kövei részben építőanyagul szolgáltak a várnak és a falu más épületeinek.

"A vázsonyi pálos kolostort 1483-ban Kinizsi Pál és apósa, Magyar Balázs alapította. Szerzetesei a közeli tálodi klastromból költöztek át. Templomában temették el Kinizsi Pált és felesége, Magyar Benigna második férjét Horváth Márkot. A szerzetesek 1543-ban Fehérvár eleste után elhagyták a kolostort. Amikor 1552-ben a törökök Veszprémet elfoglalták az itteni magyar várőrség felrobbantotta. "Félvén attól, hogy a török beléjek száll." A romok köveit előbb a várban a falak megerősítésénél, később a falusiak házépítésénél hasznosították. 1959-ben a falmaradványokat feltárták és konzerválták."


Nagyvázsony ismertető

  • Nagyvázsony

    A község Veszprém és Tapolca között, a Vázsonyi-séd mentén fekszik. Nagyvázsony a Veszprém-Tapolca főútvonal mellett helyezkedik el. Népessége 1800 fő.



Nagyvázsonyi programok

Szállások Nagyvázsonyban



Akciós ajánlatok feltöltés alatt!

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10